#Le Monde


Őrizetbe vették a Le Monde megfigyelt informátorát
 

Őrizetbe vették a Le Monde megfigyelt informátorát

Őrizetbe vette kedden a francia rendőrség David Sénat-t, az igazságügyi minisztérium volt főtanácsadóját, akit korábban a Le Monde informátoraként azonosítottak a Bettencourt-ügy nyomozati anyagának kiszivárogtatását vizsgáló titkosszolgálatok - erősítette meg a rendőrség az Europe 1 kereskedelmi rádió értesülését.

MTI MTI


Le Monde: Orbánt
 

Le Monde: Orbánt "nem várt szerencse" érte

Martonyi János magyar külügyminiszter párizsi és berlini látogatásával, Magyarország EU-elnökségével, illetve az Orbán-kormánnyal foglalkozott csütörtök délután megjelent számában a Le Monde.

MTI MTI

Négyen pályáznak a Le Monde átvételére
 

Négyen pályáznak a Le Monde átvételére

Eddig négy pályázó jelezte, hogy érdekelné a gazdaságilag nehéz helyzetbe került Le Monde átvétele. Ajánlatukat június 15-ig tehetik meg – közölte a legnagyobb presztízsű francia napilap vezetőségének elnöke, Eric Fottorino egy vasárnapi interjúban.

MTI MTI

Vitát kelt a francia államkölcsön reklámja, a várandós Marianne
 

Vitát kelt a francia államkölcsön reklámja, a várandós Marianne

„Franciaország beruház a jövőjébe” – ez a felirat olvasható a francia gazdaság fellendítésére tervezett államkölcsönt népszerűsítő plakáton, fölötte pedig fiatal várandós anya látható profilban, fehér frígiai sapkában és fehér ruhában, amely feltűnően kiemeli a Franciaországot jelképező Marianne domborodó hasát. A kormány által választott szimbólum mind az ellenzéki szocialisták, mind a feministák körében felháborodást váltott ki – adta hírül a Le Monde című francia lap.

MTI MTI


A Le Monde szerint Lula az év embere
 

A Le Monde szerint Lula az év embere

A Le Monde című tekintélyes párizsi lap Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnököt választotta az év emberének. A Le Monde első ízben választotta meg az év emberét.

hvg.hu hvg.hu

Le Monde: Magyarország gúnyt űz az európai értékekből
 

Le Monde: Magyarország gúnyt űz az európai értékekből

A Le Monde című francia lap szerdai keltezésű számában szerkesztőségi cikket szentelt a magyar kormány politikájának, valamint a decemberben elfogadott médiatörvénynek, kérdőre vonva az EU-tagállamok többségének vezetőit, amiért "nincs merszük" bírálni a budapesti lépéseket.

MTI MTI


Haldoklik Irán vallási vezetője?
 

Haldoklik Irán vallási vezetője?

Ali Hamenei legfőbb vallási vezető állítólag leukémiás és a betegség a végső stádiumában van, ezért az ajatollah néhány hónapon belül meghalhat - írja a Le Monde.

ATV ATV




Le Monde: még kérdéses a magyar költségvetési szigor
 

Le Monde: még kérdéses a magyar költségvetési szigor

Az új magyar vezetés még nem döntötte el, hogy tartja-e a Bajnai-kormány költségvetési szigorát, vagy pedig a Fidesz választási ígéretei egy részének teljesítésére eltér a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió által megkövetelt irányvonaltól – írta szombat délután megjelent számában a Le Monde.

MTI MTI


Párizs: amíg nincs a görög pénz az asztalon, addig spekulálnak
 

Párizs: amíg nincs a görög pénz az asztalon, addig spekulálnak

Párizs álláspontja szerint az ígéretek nem elegendőek, kizárólag Görögország tényleges pénzügyi megsegítését követően szűnhet meg az euró elleni spekuláció. Ennek érdekében – a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó – Nicolas Sarkozy államfő folyamatosan közvetít Angela Merkel német kancellár és a görög vezetők között – írta csütörtök délután megjelent számában a Le Monde című napilap.

MTI MTI



Kurtágot és remekművét ünnepelték Párizsban
 

Kurtágot és remekművét ünnepelték Párizsban

Kurtág György Új üzenetek című sorozata tökéletes remekmű, amelyet a Dél-német Rádió (SWR) Szimfonikus Zenekara Sylvain Cambreling vezényletével a párizsi Cité de la musique zenei központban adott elő. A koncerten megjelent magyar zeneszerzőt ovációval ünnepelte a közönség - írta szerdai számában a Le Monde című francia napilap.

hvg.hu hvg.hu